„EZT A NŐT NEM ÖLI MEG, TANÁR ÚR!”
A bécsi Allgemeines Krankenhaus, I. számú Szülészeti Klinikáján működő Hebamme álnéven ismert ügynök 1848. november 5. és 1849. március 19. közötti jelentései a Österreichisches Staatsarchivban találhatóak.
Az alábbi jelentés kelte: 1849. március 13.
Konfident: Hebamme
Vette: Ferstl
Tárgy: Semmelweis Ignacz
Hely: Allgemeines Krankenhaus, I. számú Szülészeti Klinika
Idő: 1849. 03. 13.
A tanácsos úr rendelkezései szerint eljárva tegnap, 1849. március 12-én, hétfőn reggel is Semmelweis Ignác tanársegéd úr rendelkezésére álltam az 1. számú szülészeti klinikán. A tanársegéd úr egy szülésre várakozó nőt vizsgált, akinek epepangása volt. A tanársegéd úr a vizsgálat közben tapasztalt tüneteket – sárgaság, viszketés, izomgörcsök – diktálta, amelyeket, szokás szerint, nekem kellett rögzítenem.
Megjegyezni kívánom, bár szorosan nem tartozik az alábbiakban közölt eseményekhez, a tanársegéd úr ma különösen derűs volt, amit belépéskor észlelt énekelgetése, illetve fütyörészése jelzett. Az énekelt – általam is ismert – népi gyermekdallam, illetve a vidám állapot azonban nem politikai történésekkel, vagy az egy évvel ezelőtti sajnálatos eseményekkel volt összefüggésben. Ha így lett volna, arról elejtett megjegyzéseiből tudomásom lehetne, mert kapcsolatunkat, amint arra vonatkozóan a tanácsos úrtól utasítást kaptam, igyekeztem bizalmassá formálni. Például a bécsi lázongásban való részvételemet is a tudomására hoztam titoktartást kérve, amit ő készséggel megígért, hiszen, mint tudjuk, ő is szimpatizált a felkelőkkel.
A tanársegéd úr szokatlan derültsége, ami az elmúlt hónapokban egyáltalán nem volt tapasztalható, az I. számú szülészeti klinika gyermekágyi lázzal kapcsolatos friss statisztikája okán következhetett be.
Amint arról előző jelentéseimben is beszámoltam, a megfigyelt személynek az a meggyőződése, hogy az általa bevezetett dezinficiáló (fertőtlenítő) módszernek köszönhető (értve alatta a klórmeszes kézmosást), hogy a hét évig tartó gyermekágyi láz járványának átlagosan évi 10,65 százalékos halálozási rátája az elmúlt, azaz az 1848-as évben 1,23 százalékra csökkent. A tegnap reggel észlelt derű abból adódhatott, hogy az elmúlt két hónap statisztikája szerint a gyermekágyi láz miatti halálozás 0,38 százalék volt, azaz az Allgemeines Krankenhaus I. számú Szülészeti Klinikáján januárban és februárban 521 szülő nőből összesen ketten haltak meg.
Visszatérve a tegnap reggel 10.30 és 11.10 óra között történt, a jelentésem tárgyát képező eseményekre, a következőkről szeretném tájékoztatni a tanácsos urat.
Miközben S. I. tanársegéd úr a cholestasisban szenvedő beteget vizsgálta, amint jelentésem elején már említettem, belépett Klein tanár úr két orvostanhallgató úr kíséretében. A tanár úr, úgy is, mint a Klinika vezetője az egyik, szülés utáni méhsüllyedést óhajtotta megvizsgálni. A professzor úr és a tanársegéd úr hidegen, sőt, mondhatni, ellenségesen üdvözölték egymást. Én igyekeztem a háttérben maradni, mintha a tanársegéd úr által lediktált feljegyzéseket tanulmányoznám, illetve egészíteném ki. Így rögzíthettem az elhangzottakat is.
Mielőtt azonban erről beszámolnék, engedtessék meg röviden feltárnom a barátságtalan üdvözlés lehetséges okait, bár feltételezésem szerint a tanácsos úr hitelesen tájékoztatva van a két orvos között jelenleg fennálló rideg viszony kialakulásának történetéről. Én elsősorban a tanársegéd úr elejtett megjegyzéseiből állítottam össze az elmúlt két hónapban történtek tapasztalatait. A tanársegéd úr ugyanis, és ezt előző jelentéseimben már említettem volt, igen indulatos személyiség, mint honfitársai általában. (Bár ő eredetileg, mint tudjuk, német származású.) Nehezen tudja türtőztetni magát, ha úgy érzi, hogy igaza van, és Semmelweis Ignác tanársegéd úrra ez az érzés általánosan jellemző.
Alábbiakban leírom, amit a viszonyukra vonatkozólag kiköveztetettem a tanársegéd úr elejtett megjegyzéseiből, illetve Klein tanár úr nyilvános nyilatkozataiból:
Semmelweis Ignác tanársegéd úr alkalmaztatása két év szolgálat után e hónap 19-én lejár. A tanársegéd úr az elmúlt év decemberében folyamodott alkalmaztatása meghosszabbításáért, és ebben hivatkozott az általa bevezetett dezinficiálás következtében előállott vélt eredményekre, a gyermekágyi halálozások csökkenésére. Alkalmaztatása meghosszabbítását támogatták többek között Skoda, Rokitansky és Hebra tanár urak. Ellene voltak Klein, Bartsch, Endlicher tanár urak és Bécsi Egyetem Orvosi Kara tantestületi aligazgatója, Rosas tanár úr. A tanársegéd úr támogatói bizottságot akartak kiküldeni az 1. szülészeti klinikára, hogy a klórmeszes kézmosás úgynevezett eredményességét feltárják, amit Klein tanár úr és mások elleneztek. Az indokuk elsősorban az volt, hogy a tantestület nem jogosult vizsgáló bizottságot kiküldeni, illetve, ami döntőbbnek ítélhető: nincs mit vizsgálni a lényege szerint ismeretlen gyermekágyi járvány megszűnése után. Amint Klein tanár úr a jelenlétemben kijelentette: „Egy ilyen vizsgálat a járvány után egyenesen ellentmond az egészséges emberi értelem józan alapelveinek, és ezért nem lehet valóban tudományos.”
Végezetül: ha jól értesültem, a tantestület, a császári és királyi minisztérium egyetértésével úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Semmelweis Ignác tanársegéd úr alkalmaztatását. Helyébe Karl Braun doktort nevezi ki asszisztensnek, akinek ugyan nincs szülészeti gyakorlata, de Klein tanár úrnak, a Klinika vezetőjének teljes bizalmát élvezi, és egy hét múlva szolgálatba lép.
Klein tanár úr tehát a két orvostanhallgatóval az érdeklődésére számot tartó ápolt ágyához lépett, és megkérte az egyik orvostanhallgató urat, hogy takarja ki a pácienst, azaz készítse elő vizsgálati állapotba. Ekkor sietett oda a tanársegéd úr kérve a tanár urat és a hallgatókat, hogy mossanak kezet.
Megjegyzem, bár erről eddigi jelentéseim egyikében már említést tettem, hogy a kórteremben három helyen, a terem két végén és középen egy-egy klórmeszes vízzel töltött lavór áll úgynevezett hokedliken. Mint hallottam régebben csak egy ilyen kézmosási lehetőség volt, de miután a tanársegéd úr úgy látta, hogy nem csak boncolás után betegítheti meg a vizsgáló keze a pácienseket, hanem – legalábbis szerinte – egy beteg, váladékos testrészről, vagy egy elhanyagolt sebről is átkerülhet a kór egy másik betegre, megkövetelte a kézmosást minden vizsgálat után. Megjegyzem, mint hallottam, az orvostanhallgatók között több tiltakozó akadt. Azt mondták, nem azért fizetnek a taníttatásukért, hogy büdös, maró jellegű vízben mossanak naponta többször kezet, ami a bőrüket is tönkreteszi. (Ez a női nemhez való közeledésük során is kellemetlenné válhat, jegyezték meg, és ebben magam is találtam némi logikát.)
Amikor tegnap reggel az orvostanhallgatók az említett vizsgálatra kiszemelt Eva Grazer nevű tizenhét éves prostituálthoz léptek, a tanársegéd úr odasietett, és felszólította őket, hogy mossanak kezet, mielőtt hozzányúlnak az ápolthoz. A hallgatók a tanár úrra néztek, akinek a reakcióját azonban nem láttam. A két hallgató a terem közepén álló, azaz a legközelebbi lavórhoz vonult.
Ekkor a tanársegéd úr arra kérte Klein tanár urat, hogy legyen olyan szíves, ő is mosson kezet. A tanár azonban csak annyit mondott, hogy: „Hagyjon békén doktor Semmelweis!”
„Kérem, tanár úr, legyen szíves mosson kezet, mielőtt a frissen szült anyához nyúl!” – mondta ismét a tanársegéd úr kissé emelt hangon. Mint már említettem, a tanársegéd úrra jellemző az indulatosság, amin sajnos nem tud uralkodni.
„Tiszta a kezem! – emelte Klein tanár úr a tanársegéd felé mindkét tenyerét kissé ironikusan. – Ma nem voltam a boncteremben, és nem vizsgáltam senkit, csak megreggeliztem. Gondolom a kenyér, a vaj meg a sajt nem okoz gyermekágyi lázat. Vagy újabb teóriája szerint, igen?”
„Azok nem – mondta a tanársegéd. – De bizonyára kezet fogott a hallgatókkal, mikor találkoztak a…”
„Természetesen! – vágott közbe a tanár. – Vannak udvarias emberek is. Vannak udvariassági rendszabályok. Például, ha az ember találkozik valakivel, akkor kezet fog vele.”
Ezzel a tanár úr bizonyára arra célzott, hogy a tanársegéd úr, csupán hidegen köszöntette, és nem lépett oda hozzá, hogy kezet fogjanak.
A két hallgató közben befejezte a tisztálkodást. A tanársegéd úr megfogta, megnézte, sőt megszagolgatta a kezüket, és közben megjegyezte:
„Önök a boncteremből mentek a tanár úr elé, tudomásom szerint.”
„Igen – válaszolt az egyik hallgató. – Rokitansky tanár úrnál kezdtünk reggel.”
A tanár úr erre elnevette magát.
„Maga tényleg nevetséges, Semmelweis! Csak nem képzeli, hogy egy kézfogással bármi átkerülhet egy sérülésmentes bőrre!”
A tanársegéd úr a lavórra mutatott, és azt mondta:
„Kérem, tanár úr, legyen szíves Ön is mosson kezet!”
Klein tanár úr azonban a kérésre nem reagált, az ápolt felé fordult, és intett a hallgatóknak, hogy takarják ki a nőt.
Ekkor Semmelweis Ignác tanársegéd úr a vizsgálandó beteg ágya és az orvostanhallgató urak közé állt.
„Amíg én itt vagyok – mondotta –, mindenkinek kezet kell mosnia, mielőtt az ápoltak vizsgálatához kezd.”
Klein tanár úr arca megrándult, ezt észleltem, bár ő igen nyugodt, udvarias és intelligens személyiség. A klinikán mindenki ilyennek ismeri.
„Nos, doktor Semmelweis, Ön már csak egy hétig tartózkodik körünkben. Ugyanakkor felhívom szíves figyelmét, hogy ez az én klinikám. Ön itt csak tanársegéd – még egy hétig. De amíg itt van, köteles az utasításaimat teljesíteni. Szíveskedjen távozni! Kérem az orvostanhallgató urakat, készítsék elő az ápoltat a vizsgálatra.”
A tanársegéd úr azonban nem mozdult. Sőt, még a két kezét is maga elé emelte, ami ebben a helyzetben, mondhatom, fenyegetőleg hatott.
„Nem engedem, hogy ezt a nőt is megölje!” – kiáltotta, ami – engedtessék meg nekem a megjegyzés – nyílt inzultus volt a tanár úr ellen az orvostanhallgató urak előtt és előttem, akik tudjuk, hogy Klein tanár úr, úgy szakmailag, mint emberileg a legnagyobb tudással és tisztességgel óvja a szülő nők életét.
„Úgy látom doktor úr… – mondotta Klein tanár úr, és láttam, hogy igyekszik visszafojtani jogos indulatát. – Úgy látom, hogy ismét túllőtt a célon. Ez a megjegyzése becsületsértés volt. Jogom volna felelősségre vonni, és meg is tenném, ha nem tudnám, hogy hála Istennek már csak egy hétig kell elviselnünk egymást. És nem tudnám, hogy maga nem tud uralkodni a szenvedélyességén, ami bizonyos helyzetekben talán megengedett, sőt, a kutatásban talán javára is válik. Egyébként sem fogok párbajozni hatvanévesen egy harmincévessel. Követelem, hogy kérjen bocsánatot!”
„Igen, én bocsánatot kérek! – mondta ekkor a tanársegéd úr. – De nem Öntől kérek bocsánatot tanár úr, hanem azoktól az anyáktól, akiket én öltem meg. Igen… Tőlük bocsánatot kérek. Mert csak a jó Isten ismeri azok számát, akik miattam idő előtt szállottak sírba. Én oly mértékben foglalkoztam hullákkal, mint amennyire csak kevés szülész foglalkozott. És a boncteremből, gyilkos kézzel ide jöttem, ahogy most Ön! Ahogy most önök, orvostanhallgató urak, akik…!”
Klein tanár úr ekkor ismét közbevágott, és hol a tanársegéd úrra, hol az orvostanhallgató urakra pillantva ezt mondotta:
„Ne szavaljon, Semmelweis! Most nem a barikádokon van. Az az idő elmúlt. Megengedtem magának, hogy a járvány végeztével bevezesse a nevetséges kézmosását. Megengedtem, bár minden kolléga tudja, és köztük világhírű professzorok is vannak, hogy a gyermekágyi láznak sokféle oka lehet. Lehet az ok atmoszférikus, tellurikus, kozmikus, epidemikus, miazmatikus, vagy éppen a nők szeméremérzete is lehet ok, hiszen nálunk férfiak vizsgálják ezeket a szerencsétleneket, míg a 2. számú klinikán nők, a bábák!”
„Elképesztő! – kiáltott fel Semmelweis Ignác tanársegéd úr és az ég felé emelte a kezét. – Maga, tanár úr egyenesen elképesztő! Az elmúlt másfél év alatt a tizedére szorítottam le a gyermekágyi lázban elhaltak számát! Most januárban, februárban már csak ketten haltak meg az ötszáz szülő nőből, és maga…! Maga még mindig kozmikus erőkről, földsugárzásról meg járványról beszél? Meddig kell még ártatlan emberek ezreinek elpusztulniuk, miközben az életüket megmentő, és bizonyítható igazságok a napnál világosabban ragyognak a szemünk előtt? Hány anyának, gyereknek kell még a maga, meg a gyáva és tudatlan kollégái gyilkos keze által szétrohadni, míg meg nem értik, hogy felkelt a puerperális Nap?”
(Itt jegyezném meg tisztelettel, hátha szükséges, hogy a puerperális jelentése: gyermekágyi. Semmelweis tanársegéd úrnak az a fixa ideája, hogy felfedezésével felkelt a puerperális – gyermekágyi – Nap.)
Klein tanár úr a doktor Semmelweis tirádáira csak annyit mondott, hogy „Legyen szíves, tanársegéd úr, befáradni a szobámba!” Aztán megfordult és távozott a tanársegéd úrral együtt.
Nem tudom, hogy a tanár úr szobájában miről esett szó, mi történt.
Koradélután, amikor Semmelweis tanársegéd úr már a boncteremben tartózkodott, Klein tanár úr visszatért, és megvizsgálta Eva Grazer ápoltat. A fiatal prostituált sajnálatos módon mára belázasodott. Jelentésem írása előtt értesültem róla, hogy meghalt. Mint Klein tanár úr megjegyezte, elképzelhető, hogy a gyermekágyi láz járványa ismét támadásba lendült.
Igyekeztem a lehető legpontosabban visszaadni a megfigyelt személlyel kapcsolatos eseményeket, amelyekből kiderülhet, hogy a minisztérium által megbízott Klein tanár úr milyen nehéz helyzetben volt, miután egy ilyen indulatos asszisztenssel kényszerült két évig együttműködni.
Maradok továbbiakban is a tanácsos úr szolgálatára
Hebamme
(Utóirat: Ezúton kérem tisztelettel a tanácsos urat, hogy bizonyos – munkámmal kapcsolatos – kiadásaimat fedezendő a havi 60 forintos juttatásomat szíveskedjen 100 forintra emelni, ha a munkám minőségét megfelelőnek találja.)
Idegen kézírással a szöveg alján:
Használható. 80 Ft jóváhagyva! Megfigyelés folytatása javasolt. Ferstl
(Megjelent: Élet és Irodalom 2018. 06. 29.)