Kedves Jelenlevők, Kedves Emlékezők!
Az emlékezés, a megemlékezés nem a múltról szól elsősorban. A múltról csak annyiban, amennyit, amit a múlt emléke, tanulsága a jelennek és a jövőnek üzen.
Néhány éve jutott el hozzám Urbán Terézia jóvoltából Margócsy József dolgozata a nyíregyházi Hoffmann családról. Ekkor tudtam meg, hogy ki volt a dédapám.
Hoffmann Adolf 48-as honvédhadnagy Nyíregyháza város és a Függetlenségi Párt aktív polgára, valamint kilenc gyerek apja volt. Nem lehetett csekély személyiség, hiszen éppen 100 éve, 1924-ben még Krúdy is megemlékezett a becsületességéről a Világ című lapban. Kár, hogy nem tudtam a dédapámról hamarabb. Nem szólt róla anyám, aki korán meghalt. Nem szólt róla apám, aki megérte a 84 évet. És persze nem szólt róla senki gyerekkoromban, Nyíregyházán. Miért nem szóltak? Nem tudom. És ezt a hallgatást is csak azért említem, hogy kiemeljem a mai megemlékezés fontosságát. Beszéljünk őseinkről! Beszéljünk a tetteikről, hogy életük tanulságát, emlékét beépítsük a jövőnkbe. Vagy ahogy a Tóra mondja: „És beszéld el gyermekeidnek azon a napon…”
Magam sem üzenhetek mást: beszéljünk a múltról ezen a napon, beszéljünk a múlt, a család, a nemzet nagy embereiről gyermekeinknek, hogy majd megismétlődjön, ami jó volt, és ne ismétlődjön meg, ami rossz volt.
Emlékezzünk!
2024. március 15.
