Naplójegyzetek 2021. május 7. péntek 19:25
Akárhova nézek, költészetet látok. Egy szék, egy asztal, egy ventilátor, padlólapok, ablak… Mert mi is a költészet? Többezer éves emberi tudás tapasztalatából összeadódó megjelenítés. És mi a szék? Nem szintén több ezer éves tudásból összeadódó megjelenítés? Vagy egy asztal, a ventilátor, egy ablak, az üveg. Bármire nézel, minden jó vagy rossz költészetként jelentkezik, sűrítményként, lényegként, üzenetként. A szék használati tárgy? Azt mondjátok, hogy az asztal, vagy ventilátor vagy az ablak is? Igen. És a vers nem használati tárgy? A vers nem azért született, hogy az emberek használják, elolvassák és örüljenek, a lelküket gyógyítják vele? Miért több a misztika egy versben, mint egy székben, amelynek az alapvető formája már 5000 éve is ilyen volt? Talán kőből készítették, talán agyagból, fából vagy talán vasból, de ugyanilyen volt, szolgált, használati tárgy volt a testnek, mint egy vers a léleknek. Mesterembernek hívják, aki a termékeket előállítja A költő nem mesterember? Ő nem állít elő egy terméket? Miért több a vers, mint egy jól elkészített szék? Csak az rárakódott mítosz, az teszi többé, semmi más. De ha lehántom róla az ideákat, az illúziókat, akkor ugyanúgy használati tárgy, mint minden más, amit tisztességgel elkészítenek.
2021. május 10. hétfő 21:00
Találkozni az emberi kegyetlenséggel mindig megdöbbent, elkeserít, reménytelenséggel tölt el.
A romániai pogromról nézem a filmet, 1941, az elképzelhetetlen szenvedést a kisgyerek számára. Négy napig étlen szomjan forróságban egy vasúti kocsiba zárva élt, ahol öccse pisijét issza és egyedül ő éli túl az utazást.
Aztán az erdőben, jóval a háború után negyven-ötven évvel később feltárt tömegsírt, amibe 30-40 embert, nőt, gyermeket lőttek bele. Elrohadt övek, fésű, gombok. Mindezt román katonák csinálták meg civil gyilkosok, nem németek. Romániát nem szállta meg Németország. A kegyetlenség képviselői ma is itt vannak körülöttünk. Itt élnek és várnak. Várnak, hogy gazdájuk füttyentsen és ráuszítsa őket egy csoportra. Állatok között kerestem hasonlót, de nem találtam. Talán bizonyos kutyák bizonyos helyzetben, bizonyos idomítás után viselkednek így.
Nem ismert a dátum 20.30
Próbálom elképzelni apámat, amikor megtudta, megtudták, hogy nem vesznek fel gimnáziumba. Próbálom elképzelni mit beszélgettek anyámmal. Próbálom elképzelni, hogy ha elment beszélni valakivel, hogy vegyenek fel a gimnáziumba, akkor kihez ment? És mit mondott? Az az igazság, nem hiszem, hogy egy maszek asztalos elment valakihez segítséget kérni. Nehezen tudom elképzelni azt az állapotot, azt a félelmet, ami miatt nem ment és nem tett meg mindent, hogy gimnáziumba kerüljek. Az egész abszurd és ebben a pici dolog is mutatja azt a félelmet és rettenetet, amit az egész ország vagy az ország nagyobb része átélt a Kádár rezsim alatt