Hol volt Isten a holokauszt idején?
Miért nem tett Isten csodákat a vészidőkben?
Tóthné Barcs Ágnes evangélikus hittanár beszéde
Az akkoriban feltett kétségbeesett kérdéseket manapság gyermeki őszinteségű száj vagy kritikus kamaszhang kérdez a közel nyolcvan évvel ezelőtt történt emberiségbűntettekről……. És a válasz? Akkor a világ néma maradt. És most?
Ha Isten igazságos és igaz, akkor hogyan engedhette megtörténni a holokausztot? – folytatja a múlt hívő vallatója.
A Biblia így felel erre: „Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. . Szól 5Mózes 32, 4-ben az Úr igéje.
Mintha azonban nem a kérdésre kapnánk választ, gondolják most sokan, hanem épp ellenkezőleg… Érzelemmentes, fájdalmakon átlépő nyilatkozat; nem együttérző, inkább ridegnek tűnő rendreutasítás ez.
Hasonlóképp, mint Ábrahám hatalmas áldozatvállalásán vagy vakhitén keresztül (ki hogyan értelmezi) mutatja meg számunkra Isten, hogy az emberi égő áldozat, a holokauszt nem lehet az istentisztelet méltó kifejezése.
Épp ezért érzi magát jogosan becsapva a túlélő, a szemtanú, de akár a szemlélő és az utókor is, s teszi fel indulattal vagy anélkül, apátiába fordulóan a fájóan igaz kérdést:
És Hogyan hihet az ember Istenben a holokauszt után?
E kérdés előtt azonban az vetődik fel, hogyan lehetett végrehajtani a keresztyén Európa közepén a hatmillió áldozatot követelő népirtást? Hogyan válhatott úgymond egy kifinomult modorú, előkelő, tanult, úgymond européer társaság számos tagja érzelemmentes hóhérrá?
Ennek megválaszolására az egyes embert, név, rang és tett szerint… kellett és kell is a mai napig felelősségre vonni…
Ami történt, megtörtént. Akkor is, ha vannak ma is olyanok, itt élők közöttünk, akik tagadják mindezt..
És az elhunytak, a gyászolók után épp őértük van nagy szükség az igaz emlékezet megőrzésére.
A világ egy része – néma maradt… és itt, Gödön, köszönet mindazoknak, akik elindítói voltak ennek a folyamatnak, ez a második évfordulója annak, hogy az elhurcoltak emléke előtt méltóképp megáll – egy maroknyi tiszteletadó.
De – ily módon – a mi gödi közösségünk elhurcolt zsidó származású lakosai is, ha éltükben nem, de poraikban visszatérhetnek, azaz immár visszatértek oda, ahonnan kényszerűségből, elindultak.
De hogyan hihet az ember – azok után – Istenben? Ismétlődik a kérdés…
A költő, Szép Ernő munkaszolgálatos élményét, egyrészről a közlési kényszert versében belső párbeszéddel törekszik feloldani – lehetetlenül, 1942-ben írt Ne hidd! című költeményében.
https://www.babelmatrix.org/works/hu/Sz%C3%A9p_Ern%C5%91-1884/Ne_hidd%21
A költő másik válasza azonban: A HALLGATÁS. Emberszag című önéletrajzi könyvében csak arról az 57 napról NEM ír, amit a gettón kívül, de a táboron belül, töltött…………..
És sokan vannak köztük, túlélők között olyanok, akik azt vallják: Isten akkor, ott, meghalt…
A rendszerváltoztatás után nemcsak a határok, hanem az identitás keresésének és megtalálásának lehetősége is megteremtődött: iskolaalapításokkal, zsinagógák helyrehozása, illetve műemlékek, iratok felkutatása révén – az elszenvedettek elhallgatása ellen is.
A megrendítőbbek egyike, amikor unokák, dédunokák szemében vagy tetteiben tükröződnek vissza a soha nem tapasztalt, meg nem élt, de zsigereikben élő tanúbizonyságok.
Soha nem felejtem el, amikor egy zempléni osztálykiránduláson, az akkor még romos állapotban lévő zsinagóga közepén a márványobeliszket böngészve egyik tanítványom hirtelen örömteli hangon kiáltott fel: Itt van a családom neve! A fiú kérészéletű, büszke bizonyosságát hirtelen váltotta fel tekintetében a felismerés: a tehetetlenség, a visszafojtott düh és fájdalom: Ők azok, akik nem jöhettek vissza…
Egy másik tanítványom irodalmi projektbemutató keretében kicsiny, kopott vulkánfiber bőröndöt tett az asztalra – benne nagypapája korabeli személyes dolgaival: iratokkal, pénzzel, váltás ruhával, rajta kopott, sárga csillag… – a korszak lenyomata. Ez a kislány annak köszönheti életét, hogy nagypapája egy pillanattal előbb ugrott a jeges Dunába a rakpartról, hogy a fegyverek megszólaltak. „Ha nagyapám akkor, vízilabdázóként nem úszott volna szinte végig a víz alatt Budára, ma nem tartok nektek kiselőadást” – ütötte el félmosollyal a gondolatot.
Imádok antiszoc lenni! – Ezt már különleges tanítványom jelentette ki minden héten egy közösségre, együttműködésre alapozó iskola falai között meglepő makacssággal. Négy évvel később, családtörténeti dolgozatát olvasva bukkantam rá erre a múltban rejtező hihetetlen ösztönzőerő forrására. Dédnagymamája, fiatal lányként a peronon állva megmakacsolta magát, nem volt hajlandó fellépni a marhavagonba. A csendőr nem tudott vele mit kezdeni. A lány állt, mint a cövek – majd hirtelen nekilódult, és a vagonok közé ugorva elfutott. Hallotta maga mögött a lövéseket… A tettenért hasonlóság megérttette velem, mi ez a halálos elszántság tanítványomban, aki azóta summa cum végezve el a mesterszakot, az egyik legkeresettebb fiatal tudós szakmájában.
Ma, együtt állva itt e méltó módon megtisztított és megszentelt helyen, emlékezzünk mindazokra, akik nem térhettek vissza otthonukba; akiket a holokauszt során meggyilkoltak.
Ők azok, akik „Ködosim”-nak, azaz szenteknek neveztetnek, mivel kegyetlen halálukkal Isten nevét szentelték meg.
Mivel zsidók voltak, csakis Isten vehet elégtételt kiontott vérükért. Mert…
„Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.
Az emlékezés mellett egy másik, nagyon fontos válasz is rejlik ebben a történelmi gaztettben.
Szinte ugyanaz, amit 2 Móz-ben olvasunk, az első úm. héber pogromról. Az egyiptomi fáraó, aki elfelejtette már, hogy József révén emelkedett az ő trónja is magasra, hiába ismerte fel, és épp ezért rabszolgamunka által elpusztítandó népcsoportnak jelölte meg az ott letelepedő, de egyre gyarapodó hébereket, hiába. Ugyanis „…. mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak és terjeszkedtek, úgyhogy félni kezdtek Izráel fiaitól.” Olvasható az1,12-ben.
És ez a válasz, Isten óvó szeretete megvédte a pusztában bolyongó, hitetlenkedő, ellenszegülő, nyakas népet; s bár meg is büntette, meg is kegyelmezett kiválasztottainak, hiszen Mózessel Isten egy rézkígyót készíttetett, hogy felemelve azt, emlékeztesse a zúgolódókat. Egy ismert vallomás így felel az eddigiekre: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,/S tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp.
Azaz, ha hibái és Isten ellen való vétkei ellenére megmutatta a helyet, ahol igazi életközösséggé formálódhatott a nyomorúságból kiszabadult embercsoport, akkor nincs az a földi hatalom, ami e nép fölött ítélkezhetne – bármikor, bárhol, bármiképp. CSAK AZ ÚR!
Mert… „Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.
ÉS Végül – mi történik azokkal, akik e borzalmakat Isten nevének megtiprásával tették?
A földi törvénykezés halad a maga jogi, száraz útján.
És az égi? Erre János evangéliuma a válasz:
„14És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.”
Ennyi?
Igen. Ha az egykori népirtó a bűn megvallása után, a gyónási szöveget megtisztult lélekkel, Isten örök bizodalmába helyezve vallja: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, mert én, az Úr vagyok a Te Istened. És ekkor, de csakis ekkor a „Ne ölj” parancsolat érelmét veszti, hiszen aki így hisz, az elfogadja büntetését, nem öl többé, mivel annak nincs más istene, csak az Örökkévaló. Mert…
„Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. Ámen.
Göd, 2023. április 21.
Tóthné Barcs Ágnes
evangélikus hittanár
Forrás:
Biblia
https://zsido.com/fejezetek/hit-a-holokauszt-utan/
saját anyag