Az „Akit kerestek: Jesua” című könyvről
/ A DIÁKZSŰRI: BMSZC Egressy Gábor Kéttannyelvű Technikum – Klinkó János, Kocsis Armand Kozár Kincső Anna, Orosz Zsófia, Rétei Lilla, Németh Nóra, Orosz Zsófia, Rétei Lilla, Szűcs Anikó, Tauer Attila 9., 11. és 12. évfolyamos diákok * Felkészítő tanár: Fürstingerné Juhász Márta/
Nógrádi Gábor nevét nem ismertem előtte, ezért kíváncsian vártam, mit ír róla az internet, mennyire határozza meg az író személye a könyvet. Amikor először a kezembe vettem az „Akit kerestek: Jesua” című könyvet, bevallom őszintén, nem tudtam, mire számítsak. A cím érdekes volt, kicsit titokzatos – mintha nemcsak egy könyvről lenne szó, hanem egy utazásról. Eddig ezt írhatta volna a ChatGPT is. Az viszont egyértelmű volt, hogy valami bibliai dologról fog szólni, Jézusra tippeltem egyértelműen. De valóban, ez a könyv egy belső utazás lett számomra, amire nem is számítottam.
Ez nem egy szokásos életrajz vagy vallási könyv. Ez valami sokkal több. Olyan érzés volt olvasni, mintha valaki végre emberként, igaziból mutatta volna meg Jézust – nem csak úgy, ahogy a templomban vagy a hittanon hallunk róla, hanem úgy, mintha tényleg ott lennénk mellette. Mint egy barát, aki megszólít, aki figyel ránk, akihez lehetnek kérdéseink. És ez nagyon megérintett.
A könyvben számomra az volt a legkülönlegesebb, hogy nem próbált meg ráerőltetni semmit az olvasóra. Nem mondta meg, mit „kell” gondolni vagy érezni. Inkább kérdéseket tett fel, gondolkodtatott, és hagyta, hogy magamban válaszokat keressek. Olyan kérdésekre gondolok, hogy Jézus tényleg ilyen gyerekként létezhetett úgy, hogy ő volt Isten fia. Ez a kamasz, aki a könyvben van, olyan, mint mi, csak az ókorban, kevésbé istenszerű, sokkal inkább emberi mivolta jelenik meg. Igaz, megismerjük a tipikus zsidó hagyományokat, gondolkodást is, ami nekem inkább egzotikum, kevésbé ismert az átlagember számára. Egy más szemszögből szinte újraírja az Újszövetséget számunkra, fiatalok számára. Rebeka, a fiktív pluszszereplő egyénisége színesebbé teszi a történetet, hisz a Biblia kevésbé emeli ki a női alakok fontosságát, bár itt pl. Mária anyai érzései sokkal jobban kidomborodnak.
És miközben olvastam, azt vettem észre, hogy nemcsak Jézust ismerem meg jobban – hanem saját magamat is: a testvéremmel való viszonyban, a családban elfoglalt helyemről is gondolkodhattam, mennyire fontosak ők nekem, s én nekik. Milyen érzés lenne hülyeséget csinálni ennyi idősen, amivel átírhatom a történelmet?! Vagy ott hagyni a felelősséggel járó dolgokat? Egy társadalmi kérdésről való gondolkodás azzal kezdődik, hogy „de úgyis…” –Nógrádi megmutatta, hogy lehetett ezt másképp Jesua és társai esetében.
Úgy érzem, ez a könyv minden korosztálynak adhat valamit – de nekünk, fiataloknak talán különösen fontos lehet. Mert a mai világban könnyű elveszni, sok a zaj, a vélemény, az elvárás. De ez a könyv csendes, őszinte, és valahogy mégis nagyon erős. Arra bátorít, hogy keressünk – és merjünk hinni magunkban és a küldetésünkben, mert mindenkinek van valami ilyenje. Mintha Jesua itt még csak keresné a célját, mint minden kamasz, aki tudja, hogy vannak kötelességei, társadalom, ami köti, de egyénisége többet követel belülről tőle.
Ezért szeretném megköszönni a szerzőnek ezt a művet, aki nem tanítani akart itt, nem ismeretterjeszteni, hanem adni … Mert számomra ez nemcsak egy könyv lett – hanem egy emlék, egy élmény, és talán egy kis iránytű is.
Őszintén ajánlom mindenkinek, aki valaha is feltette magának a kérdést: van ebben az életben valami több?
Mert lehet, hogy amit keresünk… az már régóta keres minket is.
