Egész életem, minden, amit tettem, ugyanarról szólt.
Minden ugyanarról, mindig ugyanarról.
Kölyökkutya koromban ezt persze nem tudtam.
Ugattam, henteregtem, futottam, vinnyogtam, szimatoltam, nyüszítettem.
Meg kellett öregedni, hogy valamennyire megértsem: mit tettem, és miért.
Ma már sejtem, mindent azért tettem, hogy megmutassam, bebizonyítsam magamnak, meg a szülővárosomnak, Nyíregyházának, és persze Magyarországnak, Európának, milyen rettenetes hiba volt a zsidóüldözés. Az emberölés borzalmas és megbocsáthatatlan bűnén túl is öngyilkos hiba volt az egykori ország- és nemzetvezetők (-vesztők), valamint a félrevezetett, szerencsétlen tömeg sakálordítása. És rettenetes öngyilkos hiba annak az ideológiának bármilyen formában történő, akár érintőleges folytatása.
Az a szellemi vagyon ‒ vállalkozói kreativitás, felhalmozott tudás, alkotókészség és motiváltság, küzdőképesség, túlélési technika és ambíció ‒, ami elpusztult a zsidókkal, potenciálisan a sokszorosa volt annak a vagyonnak, amit elvettek tőlük. Amit elraboltak, és belezúdítottak a világháború mindent elpárologtató fortyogó üstjébe.
Hol az a közgazdász, aki kiszámítja a nemzetet ért veszteséget?
Egy nép kiherélte saját magát.
Egy nép elszegényítette, megnyomorította a saját jövőjét.
Megfulladt Edison. Csecsemőként tűzre hajított Einstein. Árokba lőtt Kármán Tódor, Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó.
Ma már tudom: a bizonyítás hajtott egy életen át a magam kis köreiben. A bizonyítás, hogy mit tud tenni egyetlen ember, akit ‒ Auschwitzból hazatért anyja túlélése révén ‒ „nem lehet legyőzni, csak elpusztítani”.
Ezért születtek az ifjúként írt indulatos, görcsös, vérrögöket felöklendező versek. A népművelőként megálmodott és megvalósított programok, sorozatok, Kassák Klub feltámasztása, Sebő Klub megalapítása…
A magánkiadású verseskötet huszonévesen egy olyan korban, amely ‒ a közösségi hazugság hálójában ‒ gyűlölte a „magánt”. (Például maszek apámat.)
Országos álmok pincelakásban, alagsorban asztmás gyerekekkel. Regények, filmek, újságalapítások, olvasásra nevelő akciók, író-olvasótalálkozók százával, dedikált könyvek százezrével…
És persze vétkek, hibák, etikátlanságok, sunyítások: számomra megbocsáthatatlan magánbűneim az örök védekezésben.
Éltem bajnokká verve, ahogy egy fasisztoid párt alelnökének írtam egykor:
„Ti vertetek bajnokká! Most nem tetszik?”
(A Megelőzni a jövőt c. kötetem egyik írása alapján.)