MARCI VISSZAVÁG
„− Az ismeretlen arab férfi egy nyilvános telefonfülkéből hívott Tripoliból − mondta Gólya, amikor ismét találkozott Szálemmel a Babicski-féle kávéházban. − Valószínű, csak annyit akart megtudni, élsz-e?
Szálem belekortyolt a kávéjába és bólintott:
– Azt megtudta.
Gólya szipogott, aztán megtörölte hosszú orrát, és felitatta a szeme alján összegyűlő könnyeket.
Megfázott. A titkosszolgálat emberei sokat mászkálnak, álldogálnak, üldögélnek huzatos vagy árnyékos helyeken. Menni kell, akár esik, akár fúj. Nem egészséges foglalkozás. Ráadásul, néha még lőnek is rájuk. És előfordul, hogy az ellenség jól céloz. Ennél talán még egy tanárnak is nyugodtabb élete lehet. Bár lehet, hogy ez írói túlzás.
− A terroristák tudják, hogy élsz − mondta Gólya náthás orrhangján. − S talán már azt is tudják, hogy Abir sem halt meg a bécsi repülőtéren. De ha e
zt is tudják, meg azt is tudják, akkor esetleg arra következtetnek, hogy te vagy Abir. Küldök embereket, hogy vigyázzanak rátok. Nehogy felrobbantson egy őrült, vagy elraboljon a családból valakit.
– Most megnyugtattál − sóhajtott Szálem. − Rád mindig lehet számítani, ha az ember ideges. De nem hiszem, hogy a titkosszolgálat meg tudna védeni engem vagy a családomat, ha a hit igaz harcosai úgy döntenek, hogy: halál a Bedzsavi családra. Gondolj az ikertornyokra, New Yorkban!
– Nana! − szipogott ismét Gólya. − Te csak ne becsüld le a titkosszolgálatot!
– Szó sincs lebecsülésről! Amíg ilyen kellemes kávéházban üldögélhetek, és flódnisütit nassolhatok a ti számlátokra, addig nagy becsben álltok előttem.
– Jaj, de humor! − húzta el Gólya a száját. − Talán mégis jobb volna, ha viccelődés helyett azon gondolkoznál, amit már akkor ajánlottunk neked, amikor visszajöttél! Csináltass egy plasztikai műtétet, hogy ne legyél felismerhető! És vegyél fel új nevet! Költözzetek külföldre, vagy valahova vidékre családostul. Mindent a titkosszolgálat fizet. Az Európai Központ ezt támogatja. Még nyugdíjat is kapsz. Akkora összeget, amiből normálisan megélhetsz. Megérdemled. Megdolgoztál érte. Az biztos, hogy én ezt tenném a helyedben.
− De te nem vagy a helyemben.
– És te miért nem teszed?
Szálem lassan, nagy élvezettel ette a süteményt.
– Na, mi van? − nézett rá Gólya.− Kérdeztem valamit.
– Nem engedem, hogy elrontsd az élvezetemet − mondta Szálem tele szájjal. − Ha nem hagyod, hogy nyugodtan megegyem ezt a szelet sütit, lelöklek a székről, és beléd eresztek hat golyót.
Gólya legyintett.
– Ne röhögtess! Pisztoly csak nálam van. Neked kellene félni!
– Abir, a világ legbátrabb terroristája nem fél − kapta be az utolsó falatot Szálem. – Nem tudod, hogy halhatatlan vagyok?
– Na, persze! − mondta Gólya, és intett a pincérnek, hogy fizet. – De azért nem próbálnám ki, hogyan ennél meg egy flódnit hat golyóval a fejedben.
− Lassabban enném, hogy tovább élvezzem.”