A NAGY ÜZLET

A NAGY ÜZLET
(Kamasznovella)– Akarsz egymilliót keresni?
Majdnem lepisáltam magamat.
Ez hülye?
Ki nem akar egymilliót keresni?
Gege a másik csészénél állt.
– Hülye vagy? – kérdeztem tőle.
Gege megrázta a kukiját, hogy ne a nadrágjába menjenek az utolsó cseppek, és eltette. Aztán felhúzta a cipzárt.
– Akarsz vagy nem akarsz? – kérdezte ismét.
– Ki nem akar? – kérdeztem vissza.
Akkor felvitt a tetőre.
Az iskola tetejére tilos volt felmászni.
A padláson keresztül lehetett felmászni.
A második emeleti folyosó végén volt a padlásajtó. A suliban minden felsős tudta, hogy Éva gondnoknő a kulcsot az ajtó alatti titkos résbe szokta rejteni.
A poros padlásról a tetőablakon át ki lehetett mászni a cserepekre. Onnan volt a legszebb kilátás a házakra, a temetőre meg a strandon a női napozóra. Onnan meg a templomtoronyból. De a toronyba csak a lányokat engedte fel Karcsi templomszolga, mert keskeny volt a csigalépcső, és hátulról segíthetett nekik, hogy le ne essenek. Haha!
Gegével kimásztam a tetőre. Hason fekve óvatosan felkúsztunk a gerincig. Nem attól féltünk, hogy leesünk, hanem hogy meglát a diri.
Mögöttünk volt a lakása az udvaron. Erre nyílt az ablaka.
A tetőgerinc felett kinéztem.
Nem értettem, minek kellett ide feljönni.
Hol van itt a millió? Elhatároztam, hogy ha szívat a szemét, akkor nem kapja meg a matek házimat egy hétig.
– Na, mi van? – morogtam. – Hol a pénz?
– Látod ott szemben azt az ablakot?
– Húsz ablakot látok.
– A harmadik emeleten!
– Ott ötöt.
– Kék függöny, vakegér!
Láttam a kék függönyös ablakot. Nyitva volt.
– Akkor azt mondd, hogy: kék függöny! – mondtam. – Látom. Mi van vele?
– Ott lakik egy pasas a feleségével. Nyestének hívják és trafikos.
– Na és?
Még mindig nem értettem. Hogy lesz ebből pénz?
– Az unokatesóm szólt, hogy a Nyeste egymilliót fizet.
Még mindig nem értettem. Gege rám nézett és látta.
– Arra gyanakszik – folytatta –, hogy a feleségét dugja valaki, ha ő nincs otthon. Elröhögtem magam.
– Azt akarod bemesélni, hogy egy trafikos, egy felnőtt felbérelte az unokatesódat…?!
Gege közbevágott:
– Azt! Tomi már húsz éves. A trafikos a haverja. A Nyeste elsírta neki, hogy mire gyanakszik. Tomi meg tudta, hogy innen látszik az ablak. Mert ő is ide járt. Le kell buktatni a nőt, és miénk a pénz fele.
– Az csak félmillió!
– Mi az, hogy csak? Annyit ad. A többi az övé
– Te meg itt egymillióval etetsz!
– Ötszázezer nem pénz?
– Az ötszázezer csak kétszázötvenezer, te, matekzseni! Ketten vagyunk, nem?
– Egy fotóért kétszázötven kevés?
– Milyen fotóért?
– Egy fotóért. Csak le kell kapni, ha valaki az ablakhoz sétál. Lefotózzuk, átküldjük Tominak, ő meg intézi a többit… Vigyázz!
Valaki elhúzta a kék függönyt. Lecsúsztunk a gerinc mögé.
Gege kirántotta a mobilját a farzsebéből, aztán baromi óvatosan kikukkantottunk megint.
Az ablakban egy kövérkés félmeztelen pasas háttal állt és két kezével a párkányra támaszkodva dumált valakinek. Néha oldalra nézett és akkor látszott a nagy orra.
Gege nyomta a sorozatot.
– Tűnés! – csúszott vissza aztán a cserepeken. és úgy vigyorgott, mint majom a banánra. – Megvan, apám! Megvan! Megcsináltam!
Már félig a tetőablakban lógtam, amikor valaki felkiáltott lentről:
– Gyertek csak le!
A diri felesége volt. Ez is ilyenkor tud kinézni a koszos ablakán!
Aztán persze jött a szokásos műsor: igazgatói iroda, számonkérés, hazudozás, üvöltözés, fenyegetés, igazgatói intő.
Mit mondjak? Alig bírtuk visszafojtani a vigyorgásunkat. Nálunk a fotó! Megvan a félmilkó!
A fejemben csak az járt: mit veszek? Mit veszek? Szerintem, Gegének is csak erre pörgött az agya.
Ahogy kikeveredtünk a diritől rögtön átdobta a fotókat az unokabratyójának.
Már jött is válasz: „Hülye vagy, gyerek? Ez Nyeste! A trafikos!”