Vagy egyik sem? Erős Ferenc (pszichológus) is felveti a kérdést sok történésszel együtt, hogy Hitler őrült volt-e vagy éppenhogy normális, aki joggal képviselte az emberek „normális” (esetünkben abnormális), azaz a létező legbensőbb szellemi, érzelmi állapotát – traumáit.
Rögtön felvetődik a kérdés persze: hogyan jut el egy teljesen köznapi és átlagosan erkölcsös, netán saját közegében tisztességes egyén az emberi gonoszság felső fokára? Milyen fékeket, belső gátakat kell kikapcsolnia, hogy állati szintre süllyedve létezzen, amit egy adott korszakban ő és környezete nem érez állati szintnek?
Az első feltétel talán az, hogy tömegesen vesztesnek, megalázottnak érezze magát az adott személy, amely állapotban persze némileg maga is vétkes, de ezt nem ismeri el, sőt fel sem ismeri, hevesen tagadja, hárítja, és bűnbakot keres áldozati állatnak, akire rátestálhatja a bűntudatát.. Az átlagos 20. századi ember így tekint a saját sorsára, a háborút és a diktatúrákat bamba baromként megélő, elszenvedő önmaga, családja és tágabb csoportja sorsára. Hárítással, dühhel így válaszol a gyerekei, unokái tekintetéből áradó néma számonkérésre. A második feltétel az, hogy az állami rendszer, amiben él ezt az érzéskomplexumát táplálja, támogassa hiedelmekkel, ideológiával, sőt tettekkel, törvényekkel is. Mindez és a tudatlanság, tájékozatlanság segít felmenteni az erkölcsi törvények alól a polgárt, az immorális állam jogossá teszi számára az abszolút jogtalant. Ez a pszichikai helyzet, ha végzetesen elfertőződik (fasizmus), akkor, többnyire csak egy, az ebből a helyzetből kialakult elvakult mámor csődje, a helyzet bukása tudja elfojtani (lásd Németországot a háborúvesztés után!). Véglegesen azonban a bukás sem gyógyszer a téboly pszichikai utóhatására, a bűntudatra és az önmentegető gyűlöletre. Az ezt megélő generáció örökre sérült, erkölcsileg zombi generáció, amely morális halottként erkölcsöt zabálva vegetál. Igazát, felmentését keresi, ami nincs.
Ha Hitler személyiségét, pszichikai hátterét akarod megismerni, ne őt vizsgáld, ne őt vedd górcső alá, hanem a híveit, rajongóit. Ha egy színész hatását nézed, ne a színészt vizsgáld (őt legkevésbé), hanem a szerepet és a nézőket, akikre hatással van.